Minden embert foglalkoztatja az, hogy mit gondol róla a szűkebb, vagy tágabb környezete, milyennek tartják Őt mások hogy kiderül-e a sok turpisság, hazugság, butaság, jó cselekedet vele kapcsolatban. Minden emberben benne van az az igény, hogy figyeljenek rá, hogy vegyék figyelembe a létezését.
Azt is szoktam mondani sokszor, hogy "az emberek úgy élnek, mint akinek ez jár".
Mindez persze nem baj, de az elképesztő ego-építés közben, érdekes módon arról azért rendszerint megfeledkezünk, hogy milyen hatással van ez a környezetünkre. Gondoljatok bele abba, mennyi felesleges szót, mondatot fogalmazunk meg, gyakorlatilag felszínes kommunikáció keretein belül, elképesztő módon szennyezve ezzel a szellemi környezetünket.
Számomra rendkívül érdekes, hogy mindezzel a legkevésbé foglalkozunk, egyre csak dagasztva ezzel a rólunk kialakított vélemény-halmazt. Az is érdekes, hogy mindezt miért tesszük és hogyan. Azt gondolom, hogy a rendkívül undorító közlés kényszernek a motorja az elidegenedéstől, a magánytól való rettegés. "Nehogy már ne számítson a véleményem valakinek! Nehogy már a másik több figyelmet kapjon, mint ÉN!" A legfontosabb, hogy kiszolgálva, szórakoztatva legyünk, nem akarunk nehézségeket magunknak. Elsőnek akarjuk kilökni a gyereket az iskola előtt a kocsiból, tetszeni akarunk a munkatársainknak a munkahelyen, dicséretet és árleszállítást követelünk magunknak mindennap. Alapvető élet-szükségleteinket élet-kedvezményekre cseréltük. A mindenevő emlős fogalma megváltozott, mindent fogyasztó lettünk. Önelégülten dőlünk hátra, ha el tudtunk intézni valami iszonyú fontosnak tartott dolgot, ha megkaptuk a hitelt, ha beírattuk a gyereket az iskolába, ha olcsóbban vásároltunk, ha névre szóló üdvözlőlapot kapunk a születésnapunkra egy légitársaságtól, vagy konzervgyártól. Szellemi önkielégítésünk csúcspontját jelenti, ha születendő gyerekünk nevét fejből tudja a szülészorvos, vagy egyszerűen a gyógyszerész már összekészíti előre a havi gyógyszeradagunkat, vagy a pap dátumra emlékszik az összes családi keresztelőre. Mindemellett, hogy nem kívánok sem szociológiai, sem pszichológiai mélységekbe menni, meg kell mondjam nektek, ez a viselkedés szorosan összefügg az információ biztonságával.
Miért írom mindezt? Mert az információ biztonságának kérdéseit megérteni csak úgy lehet, ha megértjük az információ létezésének motivációját. Ha megértjük, hogy miért keletkezik, azt is megértjük, hogy hogyan teszi mindezt. Bármely számunkra kritikus adat és információ, tudás és bölcsesség csak úgy védhető meg, ha megértjük a létezésének okait, motiváló tényezőit.
Érdekes módon, mindenkinek van véleménye a RENDSZER-ről, ami megfigyel, kizsákmányol, befolyásol, kinyír. Elhallgatni, vagy éppen felfedni kívánjuk a RENDSZER előtt a politikai, vallási, vagy szexuális hovatartozásunkat vállalva ezzel valami teljesen virtuális inkvizíciót, vagy éppen keresztes-háborút. Mindezt tesszük azért, mert abban a hitben létezünk, hogy hatással vagyunk a RENDSZER-re. A legviccesebb az, hogy elképesztő módon megsértődünk, ha valami olyan dolog derül ki rólunk, publikálódik, jelenik meg pletykaként, amiről egészen biztosak vagyunk abban, hogy senkinek nem árultuk, mondtuk el. Arra persze nem is gondolunk, hogy elmondhatták mások is, árulkodhatott a dologról valami egészen egyszerű, értéktelennek gondolt jel, vagy annak hiánya is. Jó példa erre az adóbevallás és a vagyonosodás kérdésköre. Tudjátok, ha nem kerestem annyit, akkor miből vettem mégis meg? Ügyeskedünk, eltagadunk, elérünk, befolyásolunk. Látszólag.
Szerintem sem Európában sem az USA-ban nincs olyan ember, aki ne kapott volna már kéretlen levelet postán vagy e-mail-ben. Nincs olyan Internet felhasználó, aki ne szenvedett volna meg már egy vírus-támadással, aki ne gondolná úgy, hogy a számítógépét a hacker-ek támadják, vagy aki ne használna lopott, feltört programokat, aki ne ismerné a fájlmegosztó szolgáltatások működését. Vannak olyanok, akik annak tudatában neteznek, hogy úgyis anonim hálózatokon keresztül létesítenek kapcsolatokat, komoly tűzfaluk, antivírus rendszereik vannak, meg egyébként is, kinek számítana az ő adatuk, úgy sem érdekel senkit, nem akarja azt tőlül ellopni senki. Hát, azt kell mondjam, nem is kell ellopni.
Már megszületésünk előtt elszivárognak személyes adataink tőlünk. Nincs ráhatásunk arra, hogy az ultrahang vizsgálat során szeretett anyánk megadja nevünket, súlyunkat, nemünket, várható születési dátumunkat egy adatbázisba, hiszen ő abban motivált, hogy ezek az adatok ott létezzenek. Ezzel együtt megszületik az ADATTEST-ünk. Előbb, mint hogy mi magunk a világra jöjjünk. Azután jön a népesség nyilvántarás, az első fotó, amit apánk azonnal meg is oszt a barátaival a social network-on. "Hát nem gyönyörű ez a gyerek, ki kér, én ilyet tudok!" Anya a gyerekruha boltban kismama-kedvezménnyel vásárol, pontgyűjtő-kártyával, az jó. Oda autóval megy, amit apa hitelből vásárolt neki, az is jó. Tankolásnál is gyűjtik a pontokat, majd jók lesznek másra, valami nagyon szükségesnek látszó dologra. Útközben beugranak a gyorsétterembe, ahol a tankoláshoz használt pontgyűjtő kártyájukkal olcsóbban jutnak hozzá a szeméthez. Mindezzel olyan mértékben tönkretéve saját egészségüket, hogy szerencsés esetben valami örökölt allergiánk lesz csak, ami azt eredményezi, hogy egész életünk során költhetünk annak kezelésére. Mielőtt megszületünk, adattestünk már bekódolt költségvetéssel bíbelődik. A lakást persze hitelből újították fel, szerencsés esetben nem 25-30 éves futamidővel, mert ha igen, születésünk pillanatában már adósság állományunk is lesz. Örökölve. Aztán bölcsi, ovi, úszás, tenisz, számítógép, iskola, tábor, orvos, felvételi, vizsga, érettségi, orvos, felvételi, hitel, főiskola, diploma, munkahely, hitel, lakás, hitel, autó, biztosítás, nyugdíjpénztár, orvos, házasság, pszichológus, gyerek, keresztelő, orvos, hitel, válás, hitel, temetés, új házasság, orvos... Ebben a folyamatban a rólunk idegen adatbázisokban elhelyezett adatmennyiség csak duzzad, nincs ráhatásunk arra, ki mit és hogyan tárol el. Kötelezően ki kell töltenünk a regisztrációs űrlapokat ahhoz, hogy egyátalán szóba álljanak velünk. Ehhez aztán oly mértékben szokunk hozzá, hogy már fel sem tűnik, mi az amit feltétlenül meg kell adnunk és mi az az információ, amit nem kellene, de úgy érezzük muszáj ahhoz, hogy érdekesek legyünk, hogy számítsunk valakinek. Az impulzusok, behatások számának emelkedésével fordított arányban lesz az információ értékéről, bizalmasságáról kialakult tudatosságunk. Olyan mennyiségű információt kell feldolgoznunk, kezelnünk, értelmeznünk, hogy elvész a fontossága. Nem is értelmezzük, nem tartjuk fontosnak, hisz kit érdekel?
Mindenkit, aki az információból él. A bankokat, szolgáltató cégeket, állami intézményeket, ipar vállalatokat. Miért? Mert kell nekik a pénzed. Azt akarják elérni, hogy ne tudj nélkülük létezni. Ahhoz, hogy Ők hosszú távon létezhessenek, téged is és a gyerekeidet is "csapdába" kell hogy csalják. El kell veled hitetniük, hogy az életed csak úgy teljes, ha fizetsz a szolgáltatásaikért. Mindez csak úgy fenntartható, ha ismernek téged, a szokásaidat, a szükségleteidet. A RENDSZER felépíti a profilodat és annak megfelelően viselkedik, így tud csak befolyásolni annyira, hogy nem fogsz tudni nélküle létezni. Mindezt az adattested ismeretében teszi, amit pedig te építesz, mert abban vagy motivált. Sakk-matt.
Ismerik a jövedelmedet, a személyes adataidat, az érdeklődési körödet, a munkahelyedet, a baráti kapcsolataidat. Mit eszel, mit iszol, a betegségeidet, a fizikai tartózkodási helyedet. A legszebb az egészben, hogy a RENDSZER meg tudja mondani előre, hogy hol leszel és mit fogsz csinálni ott. Az aki ezt átlátja, elképesztő dolgokra lesz képes. Például küld neked egy hamis elektronikus levelet a bankod nevében, amiben közli veled, hogy adatot kell egyeztetned, mert nem stimmel a bankszámlád. Megijedsz, hogy veszélyben a pénzed? Meg. Máris motivált vagy felhívni a levélben megadott telefonszámot, vagy meglátogatni azt a weboldalt, amit elküldtek. Felhasználónév, jelszó, egyenleg... Ismerős? Gondolom igen.
Mégvalami. Rengetegen örülnek annak, hogy a budapesti aluljárókban betiltották a dohányzást. Csodás. Mit gondoltok, az ennek ellenőrzésére kialakított kamera-rendszer dohányfüstre aktiválódik? Persze hogy nem. A nemdohányzókat ugyanúgy rögzíti.
